Leégett egy idős asszony hajléka

Objektív Hírügynökség
2004.01.02. 10:05
Otthon nélkül maradt egy idős asszony Újév estéjén Csengőd-Kiscsengődön, amikor leégett a házikója, amíg ő a szomszédban volt - tudta meg az OBJEKTÍV Hírügynökség a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletétől.

Az idős asszony újév estéjén átlátogatott a szomszéd tanyába és a lakóháznak használt 40 négyzetméteres kis hajlékát gondosan bezárta. A szegényes épületben villany nem volt és egy kályhával fűtött a néni, a szakemberek egyelőre nem tudták megállapítani, hogy mi okozhatta a tüzet. A környéken lakók figyeltek fel arra csütörtökön este fél 10 körül, hogy a házikó fáklyaként lángol. A kiskőrösi, kalocsai, halasi és szabadszállási tűzoltók II. kiemelt fokozatban négy egységgel és 20 fővel vonultak a helyszínre, de akkorra a ház belülről már teljesen kiégett. A hajlék lakhatatlanná vált és a néni holmijai is odavesztek, a kárt mintegy 1 millió forintra becsülik. Az idős, beteg asszonyt egyelőre a szomszédok fogadták be, úgy tudni, hogy az önkormányzat a napokban gondoskodik majd az elhelyezéséről.