Tűz a Ferencvárosban

MTI
2004.01.10. 09:44
Tűz ütött ki egy négyemeletes épület tetején Budapesten szombat hajnalban, a tűzoltóknak mintegy 350 négyzetméternyi alapterületű tetőszerkezeten kellett megküzdeni a lángokkal.

Molnár Péter tűzoltósági szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a tűz a IX. kerület Lónyay utcában álló épület negyedik szintjének egyik lakása fölé, a tetőtérbe épített galériarészen keletkezett, miután az ott lakók egy tűzhelyen olajat melegítettek, és az meggyulladt. A tűz onnan terjedt át a tetőszerkezetre. A lángokat négy vízsugárral és egy emelőkosaras járműre szerelt vízsugárral eloltották, de kora reggel az utómunkálatok még folytak. Tizenöt járművel összesen 40 tűzoltó dolgozott a helyszínen.

Személyi sérülés nem történt. Az összes anyagi kár valószínűleg jóval meghaladja a 10 millió forintot. A lehullott tetőcserepek és egyéb égő vagy parázsló tárgyak hét személygépkocsiban is kisebb-nagyobb károkat okoztak. Nehezítette a tűzoltók munkáját a fagypont alatti hőmérséklet, amelynek következtében a környéken több tűzcsap lefagyott, nagymértékű csúszásveszély is keletkezett. A galéria fölötti részen a tetőszerkezet és a mennyezet több ponton beszakadt, a fokozott veszély miatt ott a tűzoltóknak kötélbiztosítás mellett kellett dolgozniuk.