Csónakázótóban találtak rá az eltűnt férfira

2004.01.20. 12:40
Csónakázótóban találtak rá egy eltűnt férfi holttestére Szombathelyen. A rendőrségen kedden jelentették be, hogy egy egyelőre ismeretlen férfi holttestére bukkantak a vasi megyeszékhely csónakázótavában. A tűzoltók kiemelték a testet a vízből, a nyomozók pedig megkezdték a férfi személyazonosságának felderítését. Ennek eredményeképpen állapították meg, hogy a szerencsétlenül járt ember azonos lehet azzal a 48 éves férfival, akinek az eltűnését szintén kedden reggel jelentették be a hozzátartozói a rendőröknek. Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miképp került a férfi a tóba, amit egyébként jelenleg nem borít összefüggő jégtakaró. Bűncselekményre utaló gyanú eddig nem merült fel, a városi kapitányság munkatársai ezért államigazgatási eljárás keretében, orvosszakértők bevonásával vizsgálják az eset körülményeit.