Megtört a postarabló

2004.02.19. 11:54
Egy tavaly ősszel elkövetett postarablást is elismert az a tizenéves fiú, aki a gyanú szerint szerdán kirabolta a Tardonai postát. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település postájára szerdán délután lépett be egy fegyveres, aki pénzt követelt az alkalmazottaktól, majd társával együtt egy MZ motorral menekült el a helyszínről. A rendőrök röviddel az eset után elfogták a két - 17 illetve 18 éves - menekülőt, akiket rablás megalapozott gyanúja miatt őrizetbe is vettek.

Kihallgatásán a 18 éves fiú elmondta a rendőröknek, hogy ő követte el - akkor még fiatalkorúként - a tavaly október 20-i, kazincbarcikai postarablást is. Az akkor szerzett pénzből a szalagavatójára vásárolt öltönyt, míg a tardonai rablást főképp azért szervezték meg, hogy a szerzett pénzből egyetemi tanulmányaikat finanszírozhassák.