A pénteken meghallgatott orvosszakértők a tárgyaláson elmondták, sikerült azonosítaniuk a helyszínen illetve a vádlottaknál talált, és korábban ismeretlen eredetűnek tartott vérmintákat is. A minták azonosításához Simon Tibor szüleitől is genetikai mintát kértek, s ez alapján több mint 99 százalékban bizonyosnak látszik, hogy az első- és másodrendű vádlott ruháin, cipőin és táskáin talált összes vér a focistától származik. Az elsőrendű vádlott ezt egyébként el is ismerte, a másodrendű azonban kétségbe vonta az eredményeket. Találtak ugyanakkor a szakértők szemmel nem látható mintákat is, például nyálfoltokban, ezek kémiai vizsgálata viszont azt mutatta, hogy azok a vádlottaktól származhatnak. A per tárgyalása jövő héten tanúk meghallgatásával folytatódik majd.
Simon vére volt a vádlottakon
Több szakértő szerint is Simon Tibor vérét találták meg azokon a
férfiakon, akik a vád szerint két éve összeverték és agyonrugdosták az
ismert focistát Budán. A per tárgyalása pénteken
négy szakértő meghallgatásával folytatódott, s a szakértői vélemények
között - a szerdai tárgyaláson elhangzottakkal ellentétben - lényegében nem
voltak ellentmondások. A Fővárosi Bíróság mindazonáltal - az első tárgyalási
nap ellentétei miatt - az ügy vizsgálatára újabb szakértőt is kirendelt,
akinek körülbelül két hét áll rendelkezésre munkájához.
Az oldalról ajánljuk
- Atlétika
Csécsei Zoltán országos csúcsot is döntött.
október 25., 19:53
- Gazdaság
A pénzügyminiszter a költségvetési bizottság éves meghallgatásán arról beszélt, hogy további adócsökkentéseket terveznek.
tegnap, 16:00
- Belföld
Lánczi András szerint ez nem fér bele a működési szabályzatba.
október 26., 12:51
- Belföld
Azt akarják, hogy a a szolgálati jogviszonyról szóló törvény ne vonatkozzon rájuk.
október 25., 19:48