Meggyilkolta, majd rágyújtotta a házat

MTI
2004.03.24. 21:31
Gyilkosság áldozata lett az a 67 éves asszony, akinek holttestét egy nyíregyházi lakástűz oltása után találták meg a tűzoltók vasárnap hajnalban.

A bűncselekmény gyanúsítottját, egy 21 éves fiatalembert a széles körű adatgyűjtés eredményeként elfogták, előzetes letartóztatásba helyezték, és nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt eljárást indítottak ellene - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóreferense.

Fülöp Gergely elmondta: a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított lopási szándékkal ment be az általa jól ismert sértetthez, kutatni kezdett a lakásban, miközben az idős nő megzavarta.

A fiatalember ezután az őt felismerő asszonyt olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő a helyszínen életét vesztette.

A nyomok megsemmisítése végett az elkövető a helyszínen talált gázolajat szétlocsolta a lakásban és az udvaron fekvő holttesten, majd meggyújtotta.