Álarcosok rabolták ki a családot

2004.04.27. 11:29
Négy álarcos férfi támadott meg és rabolt ki egy családot Akasztón. Az egyelőre ismeretlen, csuklyát viselő támadók hétfő éjfél körül hatoltak be a kiskunsági településen élő család lakásába. Az otthon talált négy embert megverték, majd megkötözték, sőt a háziak 22 éves lányát be is zárták a lakás mellékhelyiségébe. Végül készpénzt és aranyékszereket vettek magukhoz, a zsákmányuk összértéke azonban egyelőre ismeretlen. A családtagok ugyanis csak hajnali fél ötre tudták magukat kiszabadítani, s ezt követően értesítették a kiskőrösi rendőröket. A nyomozók már megkezdték a helyszínelést, a sértetteket azonban egyelőre még nem tudták kihallgatni, őket ugyanis először kórházba vitték, ahol látleletet vesznek fel tőlük.