Gyerekek rabolták ki a hajléktalant

2004.05.03. 11:36
Egy órán belül elfogta a rendőrség azt a két gyereket, akik a gyanú szerint megtámadtak és kiraboltak egy hajléktalant Kispesten. A rendőrségre vasárnap késő délután jelentette be egy 45 éves hajléktalan férfi, hogy kirabolta két tizenéves a Vak Bottyán utcai kiserdőnél. Elmondása szerint a 16 év körülinek látszó támadók késsel fenyegették meg, majd elvették a karóráját, magnóját és a nyakláncát. A bejelentés alapján a kerületi járőrök alig egy órán belül elfogtak egy 12 és egy 13 éves gyereket, akikben a sértett felismerte támadóját. A két gyerektől előkerültek az ellopott tárgyak is, a sértett kára így megtérült. Az ügyben a további eljárást a XIX. kerületi rendőrkapitányság munkatársai folytatják le.