Nőnek öltözve fosztották ki

2004.05.06. 15:31
Elfogta a rendőrség azt a három férfit, akik nőnek öltözve fosztottak ki egy járőkelőt a Nyugati téri aluljáróban. Az eddigi adatok szerint a három - 31, 34 és 44 éves - férfi szerdán este kilenc óra körül ismerkedett meg a későbbi sértettel.

Rövid beszélgetés után betértek egy kocsmába, ahol a férfi a nőknek öltözött triónak sört, vodkát, konyakot fizetett, és ő maga is jócskán fogyasztott szeszes italt. A transzvesztiták szexuális ajánlatokat tettek a férfinak, majd ölelgetni és simogatni kezdték, és vele együtt eltávoztak a kocsmából.

Útközben azonban - a sértett elmondása szerint - a trió tagjai már nemcsak ölelgették alkalmi partnerüket, de a zsebeibe nyúlkáltak és a táskájában is kotorásztak. A férfi ugyan megpróbálta elhárítani a közeledést és az ajánlatokat, ám amire le tudta rázni magáról a "rajongóit", addigra azok már magukhoz vették a pénzét és értékeit.

A közelben tartózkodó rendőrjárőr azonban észrevette a sértett közeléből távozó, nőnek öltözött férfiakat, ezért követni kezdte őket. Végül a VIII. kerületi Blaha Lujza téren beérte és elfogta a triót, majd előállította a Nyugati Pályaudvari Rendőrösre. Az ügyben a további eljárást a BRFK VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság folytatja le.