Prága nem adja el radarrendszerét Kínának

MTI
2004.05.20. 23:14
A cseh kormány csütörtökön úgy döntött, hogy nem adja el lopakodó repülőgépek bemérésére is képes radarrendszerét Kínának. A kormány úgy értékelte, hogy a haditechnika Kína felé történő értékesítése nem érdeke Csehországnak - idézte Vladimír Spidla kormányfő szavait a CTK cseh hírügynökség. A szerdai kormányülés arra utasította az ügyben eljáró minisztereket, hogy vonják be a technika kiadásáról szóló engedélyeket. A rádiólokátor tervezett eladása előzőleg éles bírálatot váltott ki a politikai élet több résztvevőjéből, így a kormánykoalíció egyik tagjából, a Szabadság Unió-Demokratikus Unióból is, de a prágai sajtó szerint az Egyesült Államok sem örült az ötletnek. A pardubicei Era vállalat által gyártott Vera nevű haditechnológia a Tamara rendszer utódja - Tamarát használtak vélhetően a szerb erők 1999 márciusában, mikor a NATO-bombázások idején sikerült lelőniük egy amerikai lopakodó vadászgépet. Az idén januárban megadott engedély alapján Kína hat radarkészüléket vett volna meg Csehországtól 1,5 milliárd cseh koronáért.