Bevárta a mozdonyt a sínekre hajtó férfi

2004.05.21. 11:16
Tragikus baleset miatt áll a forgalom az Ajka és Devecser közötti vasúti vonalszakaszon. Egy Suzuki sofőrje pénteken reggel a tilos jelzés ellenére a vasúti sínekre hajtott Ajka közelében, a lőrincepusztai vasúti átjárójánál. Az eddigi adatok szerint a sofőr kivárta, hogy a közelbe érjen a villanymozdony, s akkor hajtott elé, amikor az már a közvetlen közelébe ért. A V43-as mozdony 49 éves vezetője ekkor azonban már hiába vészfékezett, jobbról nekiütközött az autónak, és csak mintegy 300 méter megtétele után tudott megállni. A gépkocsiban ülő 57 éves férfi azonnal életét vesztette. A vasúti forgalom csak az előreláthatóan dél körül befejeződő helyszíni szemlét és a műszaki mentést követően állhat helyre az érintett vonalszakaszon.