Darázs okozott balesetet Kiskunfélegyházán

2004.05.23. 12:43
Darázs okozott autóbalesetet Kiskunfélegyházán - tudta meg a HavariaPress. Egy Magyar Posta Rt. tulajdonát képező tehergépkocsi hajtott villanyoszlopnak tegnap egy utastérbe berepülő darázs miatt. A Fiat Dubloval közlekedő 24 éves férfihez haladás közben a letekert ablakon keresztül berepült egy darázs a gépjármű utasterébe. Ez elvonta a sofőr figyelmét a vezetéstől, aminek következtében a járművet jobbra kormányozta, és egy villanyoszlopnak ütközött.

A baleset következtében a felső légkábelek leszakadtak, a villanyoszlop pedig mintegy negyvenöt fokban megdőlt. Személyi sérülés nem történt, viszont a járműben négyszázezer, a villanyoszlopban pedig mintegy kétszázezer forint anyagi kár keletkezett.