Eltűnt kislányokat keresnek Elzászban

MTI
2004.06.27. 14:08
Több mint másfélszáz rendőr, tűzoltó és erdőőr, valamint számos önkéntes vesz részt a kutatásban két kislány után, akiknek eltűnése nagy aggodalmat váltott ki Franciaországban. A 14 éves Julie pénteken délután a szomszéd faluból élő barátnőjétől kerékpáron indult haza szüleihez a Strasbourgtól mintegy 40 kilométerre délre lévő Schirmeckbe, de nem érkezett meg. Egy másik környékbeli, 11 éves kislány, Jeanne-Marie egy hete tűnt el: az ő ügyében csütörtökön őrizetbe vették egy család hat tagját, mivel bizonyos jelek alapján feltételezik, hogy a famíliához tartozó testvérpár jogosítvány nélkül vezetett gépkocsijával elütötte, majd holttestét a Rajnába dobta. A folyó francia és német partját egyaránt átkutatja ezért a két ország rendőrsége. Julie-t szombaton kezdték keresni, a kutatást a sötétség beálltával félbeszakították, majd vasárnap hajnalban felújították, de sem neki, sem kerékpárjának nem akadtak nyomára. Korábban egy kisfiú eltűnése és halála döbbentette meg Franciaországot: a 11 éves Jonathan egy üdülőtábor hálóterméből tűnt el az április 6-ról 7-re virradó éjszakán Loire megyében, egy hónappal később találták meg holttestét.