Fejkendős botrány a francia rendőrségnél

MTI
2004.09.13. 17:22
A francia rendvédelmi szolgálatokat is elérte a nemzetgyűlés által nemrég hozott "kendőellenes törvény" okozta vihar előszele: a minap ellenzős rendőrsapkája alá diszkréten betűrt muzulmán kendővel a fején jelent meg munkahelyén a párizsi közlekedésrendészet egyik női rendőre.

A mindeddig példátlan függelemsértés, amelyről a L´Expresse című hetilap hétfői száma adott hírt, még augusztusban történt. A 35 éves, muzulmán hitű Nora C. augusztus 25-én - minden előzmény nélkül - az iszlám előírásai szerint megkötött kendőben jelentkezett szolgálattételre. Amikor főnöke felszólította, hogy vegye le a sárga-kék kockás simléderes rendőrsapka alól kivirító fejkendőt, a beosztott rendőrnő közölte, nem teheti, mert tiltja a vallása. A fegyelmi vétség miatt a kétgyermekes elvált asszonyt, akivel korábban semmi probléma nem volt, másnap maga elé kérette a rendőrfőparancsnok is, ő ugyanezt a választ kapta. A vallási előírásokhoz ragaszkodó rendőrnő nem volt hajlandó kezet fogni felettesével, ez a muzulmán hagyományok szerint férfi és nő között nem illendő viselkedés.

Az ügy még nem ért véget, a "tüntetően" öltözködő rendőrnő egyelőre betegállományban van, felettesei pedig törvényértelmezéssel bíbelődnek.