Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Több órás beszédet tart Sztecura

2004.09.30. 11:20
Több órás beszédet tart a Fővárosi Bíróságon, az utolsó szó jogán a zsarolással és emberölési kísérlettel is vádolt Leonyid Sztecura. Mint ismert, az új büntetőeljárási törvény értelmében a bíráknak péntek éjfélig meg kell hozniuk az első fokú ítéletet a férfi ügyében, máskülönben szabadlábra kell helyezniük. A vádlottat ugyanakkor a bíróság az utolsó szó jogában nem korlátozhatja, így elméletileg az is elképzelhető, hogy Sztecura végigbeszélje a soron következő másfél napot. A vádlott, akit egy orosz-ukrán bűnözői csoport első emberének tartanak, reggel óta tartó szónoklata folyamán tagadta a terhére rótt bűncselekményeket.

Sztecura ügyvédje korábban azt indítványozta a bíróságnak, hogy védencét minden vádpont alól mentsék fel. Az ügyész viszont súlyos fegyházbüntetés kiszabását kérte, személyi szabadság sanyargatással elkövetett megsértése, emberölési kísérlet és bűnszervezet tagjaként elkövetett zsarolás miatt. A csütörtöki tárgyaláson a bíró bejelentette: valószínűleg még a csütörtöki nap folyamán megszülethet az első fokú ítélet a férfi és négy társa perében.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?