Gyújtogatót keresnek Debrecenben

2004.10.05. 14:05
Egy gyújtogatót keres a debreceni rendőrség, aki több szelektív hulladékgyűjtő konténert lobbantott lángra a városban. Az egyelőre ismeretlen elkövető június és augusztus között, összesen kilenc alkalommal gyújtott fel szelektív tárolókat. A gyújtogatással okozott kár az első becslések szerint megközelíti a négymillió forintot. Az ügyben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított nyomozást, nagyobb kárt okozó rongálás megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség egyúttal kéri azok segítségét is, akik érdemi információval tudnak szolgálni a tűzesetekkel, illetve az elkövetőkkel kapcsolatban.