Két autó is áthajtott rajta

2004.11.08. 15:15
Csodával határos módon csupán könnyebben sérült meg az a gyalogos, akinek végtagjain két autó is áthajtott Pesten. A baleset hétfőn kora hajnalban, négy óra körül történt, a VIII. kerületi Blaha Lujza téren. Egy 42 éves férfi az úttesten kívánt átkelni, amikor a lábára ráhajtott egy ismeretlen típusú és színű jármű. A sértett emiatt elesett az úttesten, ekkor pedig egy másik, ugyancsak ismeretlen jármű hajtott át a bal kézfején. A baleset után azonban mindkét jármű vezetője megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A sértettet a mentők könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. Az eset körülményeinek tisztázását a BRFK közlekedésrendészeti munkatársai szakértők bevonásával kezdték meg.