Alvó betörőt fogtak Mindszenten

2009.06.14. 14:30

Alvó betörőt fogtak a rendőrök vasárnapra virradó éjszaka Mindszenten, közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A betörő - egy hajléktalan férfi - vasárnapra virradó éjszaka akart kifosztani egy mindszenti vegyesboltot. Betörte az üzlet ablakát és bemászott. Válogatni kezdett az áruk között, de eközben valahogy elaludt.

A törött ablakot a mindszenti rendőrjárőrök észrevették, ezért megálltak körülnézni - a betörés közben elalvó férfi így bukott le. A férfi nem vette jó néven, hogy a rendőrök felébresztik, agresszíven viselkedett. A rendőrök végül megbilincselték és előállították.

Mint kiderült, nem ez az első eset, hogy a 43 éves férfi betöréssel próbálkozott. A gyanú szerint további három, hódmezővásárhelyi lakásbetörés írható még a számlájára. Akkor élelmiszereket, készpénzt, porcelán tárgyakat, kerékpárt és gázpalackokat zsákmányolt, összesen körülbelül félmillió forint értékben.

Kihallgatása során a férfi lényegében beismerte a bűncselekményeket. A rendőrök őrizetbe vették, hétfőn pedig indítványozzák az ügyészségen előzetes letartóztatását is.