Eddig húsz halott a kínai esőzés miatt

2009.07.05. 20:47

Legkevesebb húszan meghaltak, és összesen több mint 670 ezer embert ki kellett telepíteni Kína középső és délkeleti részén, ahol a napok óta
tartó viharos esőzések jelentős áradásokat okoztak, jelentette
vasárnap az Új Kína hírügynökség.

A leginkább sújtott Kuanghszi (Guangxi) autonóm területen több
mint 285 ezer embert költöztettek el lakóhelyéről, és 62 iskolát
elöntött a víz. A terület egyes folyóin utoljára 1998-ban volt ilyen
magas a vízszint, akkor az esőzéseket követő áradások 3600 ember

életét követelték - emlékeztetett rá a CCTV központi televízió.A mostani árvíz áramszüneteket okozott, terméseket tett tönkre, és
úthálózatokat rongált meg. Háromszáz diák rekedt egy kollégiumban egy időre, de a hatóságoknak sikerült helyreállítaniuk az áramszolgáltatást és ellátni élelemmel, vízzel a diákokat, majd elszállították őket.