Koporsókban akartak agyarakat és tülköket Ázsiába csempészni

2009.07.15. 08:40

Csaknem egy millió angol font – átszámítva több mint 320 millió forint – értékű elefántagyart és fekete orrszarvútülköt foglaltak le a kenyai hatóságok egy Thaiföldre és Laoszba tartó repülőgépen. Az agyarakat és tülköket koporsókban találták meg a rendőrök, közölte a BBC kedden. Néhány agyaron ott volt az elefánt rászáradt vére, ami arra utal, hogy az állatokat nemrég ölték meg, vagyis ennek alapján az orvvadász-kereskedő hálózat jól szervezett és gyorsan működik. A repülő, amelyen az illegális szállítmányt találták, Mozambikból indult eredetileg, és Délkelet- Ázsia felé tartott volna.

A fekete rinocérosz Afrika keleti valamint déli részén él, és kiemelten veszélyeztetett fajnak számít, ezért vadászata tilos. Akárcsak az elefánté, kivéve, ha az adott ország vadvédelmi szervezete rendeli el az állomány ritkítását. Az elefántagyar kereskedelmet 1989-ben tiltották be nemzetközi megállapodással. Sok afrikai ország azonban alig tesz valamit, hogy érvényt szerezzen a tiltásnak.