Beomlott egy moszkvai föld alatti parkoló

Moszkva belvárosában beomlott egy épülőben lévő többszintes, föld alatti parkoló mínusz második szintje csütörtök reggel, nem sokkal kilenc előtt. A romok alól négy sérültet mentettek ki, és vittek kórházba, ketten közülük gerinctörést és zárt koponyasérülést szenvedtek, az ő állapotuk súlyos. A kimentettek mind Fehéroroszország állampolgárai. A rendkívüli helyzetek minisztériumának illetékese szerint nem rekedtek emberek a romok alatt.

Az omlás az első hírek szerint 80 négyzetmétert, de a későbbi hivatalos közlés szerint 600 négyzetméternyi területet érintett. Az illetékesek úgy vélik, az omlást az építési technológiai fegyelem megsértése okozta. Az építkezés tervezője és fővállalkozója az Interfax hírügynökség értesülése szerint az osztrák Strabag. A közel ezer autó befogadására tervezett garázs egy most épülő, 80 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont része lesz.

Az omlás után bő órával további mentőautók és tűzoltók, továbbá a rendkívüli helyzetek minisztériumának egységei érkeztek a helyszínre. Hivatalos közlés szerint a mentésben nyolc keresőosztag, huszonöt tűzoltóegység és százhúsz különlegesen képzett munkás vett részt. A Kozsevnyicseszkaja utcát, ahol a baleset történt, lezárták.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58