Kína jóváhagyta a kínai vakcinát

A kínai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (SFDA) jóváhagyta a Sinovac kínai laboratórium által kifejlesztett egydózisos H1N1-vakcina gyártását, jelentették be csütörtökön Pekingben. "Az elvégzett tesztek kimutatták, hogy a Sinovac oltóanyaga megbízható, a gyártását hivatalosan jóváhagytuk" - közölte az SFDA képviselője. Hozzátette, hogy a felügyelet más kínai laboratóriumok oltóanyagait is vizsgálja. Kínában a tervek szerint 65 millió embert, a lakosság 5 százalékát oltanák be az új influenza ellen az év végéig.

A Sinovac augusztus közepén jelentette be, hogy egydózisos oltóanyagot fejlesztett ki az új típusú influenzát okozó vírus ellen. A nagy nyugati laboratóriumok olyan oltóanyagokkal kezdtek klinikai teszteket, amelyekből két dózis szükséges a vírus elleni védettséghez. Franciaországban és Nagy-Britanniában is elkészültek már az első oltóanyagok, de az illetékes hatóságok még nem engedélyezték azok forgalmazását.

Az északi félteke országai az influenzaszezon közeledtével több mint egymilliárd adag vakcinát rendeltek meg a laboratóriumoktól. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a következő hónapokban nem fog rendelkezésre állni elegendő mennyiségű oltóanyag, ezért felmerült, hogy Kína biztosíthatna vakcinát más országoknak is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25