Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Játékpisztolyos rablásért zárják börtönbe

2009.09.10. 21:52

Jogerősen öt év, nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélt a Debreceni Ítélőtábla egy férfit, aki játékpisztollyal fenyegetőzve rabolt el egy autót 2006-ban, közölte Koszta János, az ítélőtábla sajtótitkára csütörtökön.

Az akkor 28 éves vádlott munkahelye elvesztése és anyagi tartalékainak felélése után döntött úgy, hogy lopott autóval megy haza a családjához, Nógrád megyébe. Debrecen belvárosában a vádlott beült egy parkoló autóba, amelynek sofőrje egy gyorsétterembe ment, miközben barátnője a kocsiban maradt. A férfi a játékpisztollyal megfenyegette az autóban ülő nőt, majd miután az kiszállt, elhajtott Salgótarjánba, majd másnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mályiba.

A férfi, miután megtudta, hogy a rendőrség keresi, Siófokon és Budapesten bujkált 2008 áprilisi elfogásáig. Ekkor attól a mályi ismerősétől érkezett bejelentés a rendőrségre, akinél az autót hagyta.

A Debreceni Ítélőtábla helyben hagyta az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéletét. A bíróság enyhítő körülménynek tekintette, hogy a férfinak kiskorú gyermekéről kell gondoskodnia, valamint azt, hogy részletes, beismerő vallomást tett elfogása után.