Balhéból rongálták a szombathelyi buszokat

Elfogta a rendőrség a szombathelyi buszok rongálóit. Négy fiút értek tetten pénteken, mindannyian 18 év alattiak, közölte hétfőn Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Vasi Volán szombathelyi telephelyén szeptember 14-én jártak először a vandálok. Betörték a bontásra váró, illetve a még forgalomban lévő buszok ablakait. Néhány nap múlva újra "akcióba léptek", majd múlt pénteken megint, de akkor már várták őket a Volán munkatársai.

A fiúk a közeli szeméttelep kerítése mellől kezdték kövekkel dobálni, illetve csúzlival lőni a buszokat. A lesben álló Volán dolgozók azonnal értesítették a rendőrséget, így a járőrök a helyszínen elfogták a támadókat. A kapitányságra vitték őket kihallgatásra, ahol nem tudtak magyarázatot adni a tettükre, csak annyit mondtak, hogy a balhé kedvéért csinálták. Ezt egyébként az is igazolja, hogy egyikük még az osztálytársainak is dicsekedett a rongálásról.

Az ügyben a Szombathelyi Rendőrkapitányság bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított vizsgálatot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25