Ököllel ütötték, fojtogatták a buszvezetőket

2009.09.21. 10:13 Módosítva: 2009.09.21. 10:16

Buszsofőrre támadt két ittas utas vasárnap Fejér megyében. A fiatalok a fehérvárcsurgói, Tölgyfa vendéglő előtti megállónál szálltak fel a Bakonycsernye és Székefehérvár között közlkedő buszra, ahol lármáztak, majd kötekezdni kezdtek az utasokkal. A sofőr rászólt a hangoskodókra, ekkor támadták meg: többször is megütötték ököllel, majd a nyitott ajtón át leszálltak a vendéglőnél.

Mire a járőrök kiértek, már nem voltak ott, később azonban előállították őket. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt. A sofőr könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Miskolcon is hasonló incidens történt: pár nappal ezelőtt menet közben fojtogatott egy buszvezetőt egy részeg utas, írja a Borsod Online. Az ittas férfi felszállt a Borsod Volán távolsági járatára, és a jegy árát sokallva belekötött a buszsofőrbe. A Miskolc József Atila és Baross Gábor utcák kereszteződésénél rátámadt a buszvezetőre és fojtogatni kezdte, balesetveszélyes helyzetet teremtve. A sofőr kis híján elvesztette uralmát a busz irányítása fölött, ami az út szélére sodródott.

Szerencsére sikerült időben lefékezni a járművet, így az utasok közül senki sem sérült meg. A rendőrség a helyszínen elfogta a támadót. Az őrizetbe vett férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást indítottak. A sofőr ebben az esetben is könnyebben megsérült.