Vendégestül számolták fel a furkópusztai bordélyt
Szervezett prostitúciót számolt fel a Tolna megyei rendőrség a Bátaszékhez közeli Furkópusztán, egy éjszakai bárban; négy embert előzetes letartóztatásba helyeztek, közölte hétfőn a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) bűnügyi osztályvezetője.
A TMRFK augusztusban indított nyomozást üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanújával ismeretlen tettes ellen - közölte Máté Dezső alezredes. Az akkori információk szerint a Red Roses nevű bárban változó létszámban 9-12, táncosnőként alkalmazott nő végzett szervezetten prostitúciót. Szeptember 7-én éjszaka állítottak elő prostituáltakat és vendégeket a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságra.
Máté Dezső elmondta: a jelenlegi ismeretek szerint a bárban csak a helyet biztosították a prostitúcióhoz. Az ügy több gyanúsítottja szabadlábon védekezhet. A bíróság három, Tolna és Bács-Kiskun megyei férfi és egy ukrán állampolgárságú nő előzetes letartóztatását rendelte el. A szórakozóhelyet egy mözsi bt. bérelte egy paksi kereskedelmi kft.-től. A vizsgálat kiterjed a két gazdasági társaság szerepére is.
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon