Kocsmázás után törtek be fiatalok

Néhány hét alatt két kocsmába, két üzletbe és egy lakásba tört be több százezer forintos kárt okozva három hódmezővásárhelyi fiatal. A csapat, amely egy csütörtöki házkutatás nyomán bukott meg, kocsmázás után járt betörni Hódmezővásárhelyen.

A bűncselekmény-sorozat még augusztus közepén kezdődött. A 19 és 22 év közötti elkövetők általában közösen italoztak, majd eldöntötték, hogy hová törjenek be. Egy családi házból építési anyagot és ékszereket loptak el, később egy papírboltból vittek el számítógépet, erősítőt és irodaszereket, majd egy olajkereskedésből távoztak 200 ezer forint értékű műszaki cikkekkel.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozóinak a bejelentéseket követően végzett adatgyűjtés során került látókörébe egy büntetett előéletű, 20 éves helybeli fiatal, akinek a lakásán házkutatást tartottak, ami eredményre is vezetett. Előkerültek ugyanis olyan értéktárgyak, amelyek a korábbi bűncselekményekből származtak. A férfi előállítását követően részletes beismerő vallomást tett.

A cselekmények végrehajtását két társa vállalta magára, míg a 20 éves gyanúsított figyelőként vett részt a sorozatban. A vallomások alapján a vásárhelyi nyomozók további bűncselekményekkel gyanúsították meg a csapatot, többek között egy maroslelei és egy kopáncsi kocsmabetöréssel is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25