Júlia, Rita
13 °C
26 °C

Hét sérült egy frontális balesetben Seregélyesnél

2009.11.08. 20:42 Módosítva: 2009-11-08 22:10:13

Heten sérültek meg a 62-es főúton, Seregélyesnél egy vasárnap este történt balesetben, a sérültek között van egy 3 hónapos csecsemő és egy hatéves fiú is. Az érintett útszakaszt lezárták, elterelik a forgalmat, és mivel a tűzoltók a vasúti síneken állva végzik a műszaki mentést, annak idejére a vonatközlekedés is szünetel, közölte a rendőrség.

A baleset a vasúti átjárótól 5-10 méternyire történt, ahol az "S" kanyarban egy személyautó áttért a másik sávba, és ott frontálisan ütközött a szemből érkező személyautóval, mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség elsődleges információja szerint mindkét autóban két-két ember szenvedett súlyos sérüléseket, de mint időközben kiderült, a szabálytalanul előző kocsi - amelyben feltehetően egy család utazott - mind az öt utasa, valamint a másik autó mindkét utasa megsérült, tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Tájékoztatása szerint három mentőautóval szállították a székesfehérvári kórházba a sérülteket, akik közül öten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a Székesfehérvár irányából Seregélyes felé közlekedőket az M7-es autópályára, a Seregélyes felől Székesfehérvár irányába autózókat pedig Dinnyés felé, a 7-es főútra irányítják.