A pénzszállító sofőrje léphetett le a pénzzel
Vélhetően a sofőr vitte el egy pénzszállító kocsiból a pénzt, miközben társai egy II. kerületi patika bevételéért mentek be a gyógyszertárba. A páncélautót a gyógyszertártól nem messze megtalálták, de sem a sofőr, sem az addig begyűjtött pénz nem volt benne. A Független Hírügynökség információi szerint ugyanennek a cégnek a páncélautóját próbálták meg kirabolni fegyveresek kedden este a XVIII. kerületben. Szintén ugyanezen cég pénzszállítójának egyik sofőrje vitt el négy zsák pénzt december 7-én az Alagút utcánál, ugyancsak egy páncélkocsiból.
A pénzszállító autó három fős személyzetével fél öt körül érkezett meg egy Csatárka utcai gyógyszertárhoz, hogy elvigyék a napi bevételt. A személyzet két tagja bement a patikába, a sofőr a kocsiban maradt. Mikor a szállítók kijöttek a gyógyszertárból, nem találták sehol a páncélkocsit.
A pénzszállító autót nem sokkal később néhány utcával odébb, a Szikla utcában találták meg. Sem a sofőr, sem az addig összegyűjtött pénz nem volt benne. A sofőrt keresik, az ügyben lopás miatt indult eljárás.
A Független Hírügynökség információi szerint ugyanennek a cégnek a pénzszállítóját próbálták kirabolni kedden este a XVIII. kerületben, ahol egy lövés is dördült és megsérült egy őr. Szintén ennek a cégnek egy sofőrje vitt el négy zsák pénzt december 7-én a cég egy pénzszállítójából az alagút utcánál. A férfit keresik, csakúgy, mint a most kifosztott autó sofőrjét.