Eltemették a bozótvágóval megölt nőt Salgótarjánban

2009.12.21. 13:40

Eltemették a bozótvágó késsel egy héttel ezelőtt elkövetett gyilkosság egyik áldozatát, O. Kittit hétfőn Salgótarjánban. A jelentős rendőri biztosítás mellett tartott temetésen, a salgótarjáni új köztemetőben mintegy háromszáz gyászoló jelent meg. A rendőrség a biztonsági intézkedéseket a gyászolók nagy számával, a húsz centiméteres hóval és a parkolás irányításával indokolta. A gyilkosság másik áldozatát, a nő 34 éves barátját kedden helyezik végső nyugalomra Salgótarjánban.

O. Kittit és barátját december 14-én este támadta meg Salgótarján belvárosában volt élettársa egy 49 centiméter pengehosszúságú bozótvágó késsel, amellyel súlyos, csonkolásos, illetve fejsérüléseket okozott. Volt barátnője összeesett a bolt előtt, párja a boltba menekült be, ahová az elkövető utána ment, és az eladók, vásárlók szeme láttára folytatta a mészárlást. A támadót korábban a balassagyarmati kórház pszichiátriai osztályán kezelték, 9 nappal a bűncselekmény előtt engedték ki, akkor már egy hete nem szedte a gyógyszereit.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport