Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Összeütközött két török személyvonat

2010.01.03. 11:30

Összeütközött két személyvonat vasárnap Törökország északnyugati részén Bilecik közelében, egy ember meghalt, legkevesebb négyen megsérültek, jelentette a török média.

A CNN Türk hírtévé és az Anadolu hírügynökség szerint az Isztambul és Eskisehir között közlekedő szerelvények egyike nem állt meg egy tilos jelzésnél, és így rohant bele a másik, álló vonatba. Az NTV televízió azt jelentette, hogy a baleset Vezirhan és Bayirköy állomások között, nyílt pályán történt.

A halott az egyik mozdonyvezető, a másik csak megsérült. A sérült utasok többsége is az első kocsikban utazott. Mentőalakulatok érkeztek a helyszínre, hogy kiszabadítsák a vagonokban rekedt embereket.

Az ankarai kormány igyekszik javítani az ország vasúthálózatát, amelyben gyakoriak a meghibásodott jelzőrendszerek, rosszul felszerelt vonatok, öregedő sínek és sorompó nélküli kereszteződések. Az utóbbi évek legsúlyosabb vasúti balesete 2004-ben történt, amikor kisiklott egy Isztambulból Ankarába tartó szuperexpressz. Akkor 37-en meghaltak, 95-en megsérültek.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!