Falat bontottak a betörők

2010.02.12. 17:28

A falat kibontva rabolta ki négy férfi a szomszédos lakást Budapest VIII. kerületében, közölte a rendőrség.

Egy 41 éves férfit, két 16 éves és egy 17 éves fiút gyanúsítanak azzal, hogy a Kiss József utcában lévő egyik lakás falát kibontották, az így keletkezett üregen keresztül a szomszédba átmásztak, és onnan különböző értékeket vittek el.

Az eset úgy derült ki, hogy a VIII. kerületi rendőrök csütörtökön késő este a Köztársaság téren gyanúsnak találták a három fiatalkorút, igazoltatták őket, majd egyikük ruházatában különböző értékeket találtak, amelyek a Kiss József utcai betörésből származtak. Az egyik fiatalról ráadásul kiderült, hogy a rendőrség körözte.