Néhány perc alatt elfogták egy makói rablás elkövetőit

2010.03.22. 08:58

Néhány perc alatt elfogták a rendőrök azokat a gyanúsítottakat, akik vasárnapra virradó éjszaka Makón a nyílt utcán bántalmaztak egy fiatal nőt, majd elvették az értékeit – tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

A 23 éves sértett a makói Návay Lajos téren sétált, amikor egy 18 és egy 22 éves férfi, valamint egy 37 éves nő megszólította. Először a telefonját akarták kölcsönkérni, majd bántalmazni kezdték és az értékeit követelték tőle – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A tettesek, amint megszerezték a nő telefonját, táskáját és ékszereit, futva elmenekültek a helyszínről – tette hozzá a főhadnagy.

A sértett azonnal jelentette az esetet a rendőrkapitányságon, és az általa adott személyleírás alapján a járőrök az elkövetéstől számított néhány percen belül elfogták a 18 éves férfit és a nőt, majd nem sokkal később a harmadik elkövetőt. A ruházatátvizsgálások és a házkutatások során megkerültek az elrabolt értékek is – tudatta a szóvivő.

A rendőrség csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt mindhárom személyt – akik közül ketten korábban már voltak büntetve - őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.