Koronavírus adatok

2022. jan. 19.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Sára, Márió
-7 °C
5 °C

Réztolvajok miatt nem működtek fénysorompók Borsodban

2010.04.30. 13:09

Kábeltolvajok rongáltak meg egy vasúti jelközvetítő berendezést a Borsod megyei Bőcs és Alsózsolca közötti szakaszon. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a vasút szakemberei szerdán észlelték, hogy az említett szakaszon lévő jelközvetítő berendezést megrongálták.

A rendőrök később a gyanúsítottakat - a 22 és a 19 éves lányt, valamint a 17 éves fiút - a miskolci rendőrkapitányság vasúti rendőrőrsére előállították. Meghallgatásuk során az elkövetők elmondták: a vasúti berendezésből a rézvezetékeket tépték ki, hogy az abban lévő fémet értékesítsék. A gyanúsítottak beismerték azt is, hogy a jelenlegi eseten kívül még négyszer próbálkoztak hasonló módszerrel.

A rongálások miatt az érintett vasúti szakaszon a fénysorompók nem működtek, tehát a tettesek veszélyeztették a közlekedés biztonságát. A miskolci rendőrkapitányság ezért a három elkövetővel szemben nemcsak a négyrendbeli lopás miatt indított eljárást, hanem közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény miatt is. A helyettes szóvivő megjegyezte: aki a közlekedés biztonságát veszélyezteti, három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.