Halálos áldozatok a romániai árvizekben

2010.06.29. 20:28

Huszonegyre nőtt Romániában kedden az árvizek halálos áldozatainak a száma, és több ezer embert költöztettek ki házaikból. Alin Maghiar, az országos katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője elmondta, hogy a romániai áradásokban eddig összesen 21-en vesztették életüket, egy embert eltűntnek nyilvánítottak.

Vasile Blaga román belügyminiszter kedden délután a fenti adattól eltérő információt közölt. A belügyminiszter szerint az elmúlt egy hétben összesen 19 ember vesztette életét, akik közül 14-en az elmúlt huszonnégy órában haltak meg. A belügyminiszter szerint két embert eltűntnek nyilvánítottak.

A múlt héten Belső-Erdélyben, vagyis Kolozs és Fehér megyében pusztított és követelt több halálos áldozatot az ár. Blaga közölte, hogy az árvizek okozta anyagi kár várhatóan meghaladja a román bruttó hazai termék  0,6 százalékát, és Románia az Európai Unió szolidaritási alapjából kér segítséget.

Az árvizek ezen a héten a Románia délkeleti részén fekvő Suceava és Botosani megyéket érintették a legsúlyosabban, a halálesetek zömét is ebből a két megyéből jelentették az elmúlt órákban. Emil Boc román miniszterelnök kedden ellátogatott az árvíz sújtotta vidékre, ahol bejelentette, hogy a kormány külön anyagi támogatást nyújt azoknak a családoknak, amelyek körében halálos áldozatot szedett az ár.

Kedden a magyarok által többségben lakott, kelet-erdélyi Hargita és Kovászna megyében is árvízkészültséget rendeltek el a hatóságok, akiknek az emberei a helyi lakosokkal együtt védőgátakat emeltek.