Előzetesbe került egy agresszív diák

2010.11.29. 13:29

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a püspökladányi diákot, aki ököllel többször megütötte tanárát egy helyi iskolában, közölte a rendőrség. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és becsületsértés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a 17 éves fiatalemberrel szemben.

November 24-én az egyik püspökladányi iskolában a 42 éves tanár megkérte az egyik osztály tanulóit, hogy sorakozzanak a folyosón, de a tanuló ennek ellenszegült. A tanár felszólította, hogy csatlakozzon a többiekhez, ekkor a diák trágár kifejezésekkel elutasította tanárát. Ezután lökdöste, és ököllel többször arcon ütötte. A tanárt az ütések hirtelen érték, ideje sem volt védekezni.

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, mivel a tanárverés mellett már rablás megalapozott gyanúja miatt is folyamatban volt büntetőeljárás ellene.