Etikus fényképezést oktatnak az egyetemen

A fényképezés gyakorlati háttere mellett, a mobiltelefonnal készített felvételek elkészítésével és közreadásával együtt járó etikai felelősségre is megtanítják a diákokat egy amerikai egyetem.

A kamerás mobiltelefonok és a hozzájuk kapcsolódó botrányok elterjedtsége miatt a diákoknak muszáj felismerniük "az ujjaikra nehezedő felelősség súlyát és, hogy mekkora hatalmat tartanak a kezükben" - hangsúlyozta Sean Flannery, a Philadelphiától 20 kilométerre nyugatra fekvő Malvern városában működő Immaculata Egyetem kommunikáció professzora és egyben mobilkurzusának egyik oktatója.

Flannery a voyeurizmus, vagyis köznapi nevén a kukkolás, az etikai alapelvek, a polgári újságírás, és a köz-, illetve magánszféra közötti különbségek témáit érinti majd az órák során. Hunter Martin hivatásos fotográfus pedig a fényképezés gyakorlati hátterével, így a kompozíció, a fénybeállítás és a szerkesztés témaköreivel ismerteti meg a diákokat.

Mivel egyre több mobiltelefonos felvétel kerül az újságok címlapjára - például a Hudson folyón landoló amerikai utasszállító repülőgépről készült képek -, ezért a kurzus azt akarja "megvilágítani a diákoknak, hogy a kamerás telefonok a hírkészítési folyamat egyik új eszközét jelentik" - fogalmazta meg órái célját Flannery. "Azt hiszem, hogy a mi kötelességünk megtanítani ezeket a fiatalokat a kezükben lévő eszköz felelősségteljes alkalmazására" - tette hozzá, kiemelve, hogy a mobilos kurzus szinte semmiben sem különbözik a videokamera megfelelő használatára tanító egyetemi óráktól.

A mobilos fényképezéssel foglalkozó órák nem számítanak újdonságnak az Egyesült Államokban. A New York-i Egyetem 2009 óta minden szeptemberben indít egy mobilos videózással foglalkozó kurzust. Az Immaculata tervei szerint jövő tavasszal is meghirdetik majd az órát, de valószínűleg már okostelefonokra lesz szükségük. A mostani húszfős kurzus tagjai által készített képeket a tervek szerint az egyetemi kampusz művészeti kiállításán nézhetik meg az érdeklődök áprilisban.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59