Várhatóan meghaladja az 50 millió forintot az előzetes becslések szerint a kár, amelyet egy robbanás okozott Szentesen pénteken - közölte az AEGON Magyarország Zrt. szombaton az MTI-vel.
A biztosítótársaság szakértői felmérték a robbanás helyszínén keletkezett károkat: az összedőlt ház szomszédjában lévő két épület tetőszerkezete jelentősen megrongálódott, nyílászáróinak egy része kiszakadt a falból, és jelentős kár keletkezett az üvegezésükben is.
A környező három-négy szomszédos utcára kiterjedő detonáció az ott lévő épületek üvegezésében okozott károkat.
Pénteken nem sokkal délután két óra előtt kapták a tűzoltók a riasztást, amely szerint robbanás történt a szentesi Táncsics utcában. A helyszínre érve látták, hogy az érintett ház összedőlt. A romok alatt egy 61 éves nőt találtak, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, a sérültet a mentők a szentesi kórházba szállították.
A katasztrófavédelem egyelőre nem nyilatkozott arról, mi okozhatta a robbanást. A tűzoltóság szakértő bevonásával vizsgálja a robbanás körülményeit.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon