Beleöklözött a rendőr arcába egy nő

A gyanús viselkedésére felfigyelő, őt igazoltató rendőrre támadt egy nő Mosonmagyaróváron; a gyanú szerint korábban milliós kárt okozó rongálást is elkövetett, közölte a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden. Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint a járőrök figyeltek fel a 46 éves asszonyra, aki autók között bujkált, de amikor igazoltatni akarták, futásnak eredt. Utolérték, majd igazoltatták, ekkor ütött ököllel az egyik egyenruhás arcába, amiért hivatalos személy elleni erőszak miatt indított vizsgálatot a győri nyomozó ügyészség. Ott, ahonnan elrohant, több autón is rongálás nyomait fedezték fel a rendőrök, de a nő ezzel kapcsolatban megtagadta a vallomástételt. Az első becslések szerint négy autóban összesen mintegy kétmilliós kár keletkezett a helyszínen. Az ügyben a mosonmagyaróvári kapitányság nyomoz rongálás miatt.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59