Hegyeshalmi vesztegetés: felfüggesztett börtön a vádlottakra

2011.03.29. 16:59

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla kedden azt a 12 embert, akiket a hegyeshalmi határátkelő közelében történt vesztegetési ügyben vádoltak meg. Az ügy két további vádlottja nem fellebbezett az első fokon meghozott ítélet ellen. A periratok szerint a hegyeshalmi határátkelőnél működő kamionmázsálóban apróbb ajándékokat, illetve készpénzt fogadtak el a teherjármű-sofőröktől a vádlottak, a begyűjtött pénzt pedig elosztották egymás között.

Az ítélőtábla eljárása során több védő is azt hangoztatta, hogy ügyfele esetében ellentmondásos, nem egyszer menet közben változtatott vallomások alapján ítélt az első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság. Volt olyan, aki szerint a vádiratban nem is szerepelt védence elkövetőként, hiszen a bizonyítékok szerint egy másik, több száz méterrel távolabb lévő mérőállomáson történt a vesztegetés. Az ügyész ugyanakkor azt hangoztatta: a vádlottaknak tisztában kellett volna lenniük azzal, hogy mi számít vesztegetésnek, amely e munkakör legjellemzőbb bűncselekménytípusa.

Az elsőrendű vádlottat két év, négy évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték, tíz ember másfél éves, három évre felfüggesztett, míg egy vádlott 1 év 4 hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Mindannyiukra kétszázezer forint pénzbüntetést is kiszabott a bíróság, míg a legenyhébb szabadságvesztéssel sújtott vádlottól elkobozták a lakásán talált 2620 eurót. (Ez a pénz védőjének közlése szerint a határ közelében taxizó apjától került a vádlotthoz.)