Lujza
-2 °C
13 °C

Tömegesen pusztulnak a harcsák a Balatonban

2011.06.09. 14:54 Módosítva: 2011.06.09. 14:55

A korábbi évekkel ellentétben harcsapusztulást is észleltek a Balatonban az elmúlt napokban a tavaszi halelhullás részeként, ezt azonban az eddigi boncolások szerint nem betegség, vagy mérgező anyag okozta, mondta Puskás Zoltán, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója.

Míg az elmúlt években legfeljebb néhány harcsa pusztult el a természetes, a Balatonban zömmel busát és angolnát érintő tavaszi halelhulláskor, idén már több mint 400 kifejtett, esetenként 80 kilogrammot is meghaladó nagyságú harcsa foszló tetemét kellett begyűjteniük. A jelenség rendkívüli, de semmiképpen sem havaria helyzet, mondta Puskás Zoltán. A hét elején akadt nap, amikor 100 harcsatetemet gyűjtöttek be, de csütörtökön a szeles időjárás ellenére már csak 5-6 újabb példányról érkezett bejelentés. Ez jelzi, hogy a telet követő szokásos busa, majd angolnapusztulás után lecsengőben van a harcsák pusztulása is.

Az ÁNTSZ arról tájékoztatta a BHN-t, hogy a Balaton vízminősége továbbra is mindenütt kiváló. A szakember szerint nem tudható, hogy esetleg az állomány elöregedése miatt pusztult-e idén több harcsa, hiszen a begyűjtött haltetem között nincs 5 kilogramm alatti fiatal példány, mindegyik kifejlett, sok esetben nagytömegű idős állat. Ha a további laboratóriumi eredmények sem mutatnak ki semmit, akkor valószínűsíthető, hogy a sajátos időjárásnak is szerepe van a jelenségben. Egyrészt ezen a télen a Balaton kétszer fagyott vissza, így előfordulhatott, hogy túl korán aktiválódtak a télire elvermelt halak, másrészt az elmúlt napokban nagyon hirtelen melegedett fel a tó vize.