A bugyijában rejtette el a nercbundát

2011.06.21. 14:36 Módosítva: 2011.06.21. 14:42

Egy negyvenhat éves nő beismerte, hogy az alsóneműjében rejtegetett egy nercbundát. Az eset az egyesült államokbeli Minnesota Bloomington nevű városában történt, jelentette a CBS.

Stephanie Morelandet az év első napján tartóztatták le, miután egy áruház bejelentést tett a rendőrségen, hogy elloptak egy 6500 dollár értékű rövid nercbundát, és láttak egy gyanúsan viselkedő nőt. Hivatalos közlés szerint a nő háromnapos kihallgatása során mindvégig a bugyijában rejtegette a zsákmányt.

A harmadik napon beismerte a lopást, de azt állította, hogy már túladott az árun. Ekkor a nyomozó azzal fenyegette meg, hogy börtönbe küldi, mire a nő ijedtében felhúzta a ruháját, és előadta a bundát.

Mark Stehlik helyi rendőrparancsnok elmondta, hogy a tolvaj speciálisan átalakított alsóneműt viselt. "Kivágta a bugyi hátsó részét, hátulról nézve úgy tűnt, mintha semmi sem lett volna rajta" – magyarázta.