Lujza
-2 °C
13 °C

Vasúti síneket loptak egy szegedi telephelyről

2011.06.21. 10:09

Hárommillió forintnyi kárt okoztak vasútisín-tolvajok Szegeden, a sándorfalvi út mellett lévő egyik telephelyen, közölte a rendőrség a honlapján kedden. A rendőrök "előzetes adatgyűjtést követően" jelentek meg a telephelyen, ahol három fiatalembert találtak, akik éppen az iparvágányt szedték fel - olvasható a police.hu oldalon.

A 17 és 20 év közötti fiútestvéreket egy 40 éves szatymazi férfi bérelte fel. Az elkövetők tudták ugyan, hogy nem egészen legális az, amit tesznek, de megbízójuk azt ígérte, nem fognak lebukni. A fiatalemberek kétnapos munkával mintegy hárommillió forintos kárt okoztak.

A szegedi rendőrök elfogták a megbízót és az élettársát is, mivel kiderült, hogy utóbbi is aktívan közreműködött a bűncselekményben. A szatymazi férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását, a többi gyanúsított szabadlábon védekezhet.