Kizuhant egy gyerek a harmadikról
Kizuhant egy ötéves gyerek egy harmadik emeleti lakásból kedd délután a fővárosban, a XIX. kerületi Rákóczi utcában – mondta Mucsi Nóra, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője közölte: a kislány hét-nyolc métert zuhanhatott, viszont az esését egy ház előtt lévő fa csillapíthatta. Ennek köszönhető, hogy a nagy magasság ellenére a gyermek életben maradt, az első vizsgálatok alapján nagyon súlyos törést sem szenvedett.
Mivel azonban gyanítható volt, hogy a kislánynak esetleg belső vérzése lehet, a gyerek állapotát súlyosnak minősítették. A helyszínen kezelésben is részesítették: infúziót, fájdalomcsillapítót, oxigént kapott, speciális rögzítő eszközökkel stabilizálták a testét, majd vákuummatracban szállították kórházba.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.