Elítélték a fiát és szomszédját bántalmazó kunpeszéri férfit

2012.01.10. 13:07

Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtotta a szegedi ítélőtábla azt a kunpeszéri férfit, aki egy szóváltást követően bántalmazta saját fiát és a gyermeke segítségére siető szomszédját.

Az apa ittas állapotban összeveszett fiával, amelybe belefolyt az asszony is, akit a vádlott arcon ütött. A szóváltást követően a másik gyerek segítséget kért a szomszédtól. A fiú épp anyját védte, amikor apja kapát ragadott, és azzal fejbe vágta fiát. A szomszéd megpróbálta megfékezni a vádlottat, közölte, hogy rendőrt hív, ekkor S. Ferenc szemből, nagy erővel fejbevágta őt.

A szomszéd az ütéstől a földre esett, kificamodott a lába. A fejre mért ütéstől elveszítette az eszméletét. A sérülései három hónap alatt gyógyultak be, míg a fiú nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A bíróság életveszélyt okozó testi sértés, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletében nyilvánította bűnösnek az apát, ezért jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtotta. Az ítélőtábla elrendelte egy korábban kiszabott kétéves szabadságvesztés letöltését is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport