Összeütközött két vonat Csornán

2012.02.19. 11:24

Többen könnyebben megsérültek, amikor tolatás közben összeütközött két vonat vasárnap délelőtt a csornai vasútállomáson - közölte Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kocsis Tünde alezredes elmondta: a sérüléseket az okozta, hogy az utasok elestek, illetve lezuhantak az ülésükről. A helyszínelés jelenleg is tart - tette hozzá.

A vasúttársaság vizsgálója már útban van Csornára - közölte Rázó László GYSEV-szóvivő. Részleteket későbbre ígért, egyelőre csak a baleset tényét tudta megerősíteni.

A vonat egyik utasának közlése szerint több embert kórházba szállítottak a helyszínről a mentők, másokkal nyilatkozatot írattak alá arról, hogy saját felelősségükre utaznak tovább.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport