Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Gyújtogatott, majd visszafeküdt

2012.02.24. 11:18

Az egyik lakó okozott tüzet csütörtökön hajnalban a komáromi hajléktalanszállón, közölte a rendőrség. A 26 éves férfi nem először gyújtogatott, ezúttal félmillió forintos kárt okozott.

Rossz napja volt: a munkaügyi központban nem járt sikerrel, sok pénzt kellett költenie gyógyszerekre, ráadásul szabálytalanul kerékpározott, megbüntették a rendőrök. A szállón tévét nézett a társaival, majd elaludt. Hajnalban felébredt, az udvar felé vette az irányt. A folyosón talált egy doboz gyufát és papírhulladékot, ezt gyújtotta meg a kis faháznál, majd visszament aludni.

Végül ő szólt a társainak, hogy ég a faház, sőt, egy poroltóval maga próbálta meg eloltani a tüzet. Kihallgatása során bevallotta azt is, hogy január 6-án is ő okozott kisebb tüzet a faháznál, és 2008-ban ő gyújtotta fel a kisbéri kórház egyik melléképületét.