Elfogták a pálfai rablókat

MTI
2004.12.01. 14:06

Elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték azt a két fiatalembert, akik egy hónapja a Tolna megyei Pálfán brutálisan bántalmazták és kirabolták egy családi ház idős tulajdonosnőjét és lányát - közölte a rendőrség szerdán Szekszárdon.

A két asszony egy presszót üzemeltetett házuk alagsorában, záráshoz készültek november 3-án, amikor két csuklyás férfi megtámadta őket. A 77 esztendős asszonyt egy rúgással, 52 éves lányát erőteljes ütéssel terítették le a földre - ismertette a történteket sajtótájékoztatón Berényi László őrnagy.

A nyomozó elmondta: az egyik férfi tőrkéssel, a másik pedig egy maroklőfegyvernek látszó tárggyal fenyegette a rémült áldozatokat, majd a magukkal hozott szigetelő szalaggal és kötelekkel összekötözték őket, míg átkutatták az üzlethelyiséget és a lakást. Az elkövetők ékszereket, a presszó bevételét, a játékgépek váltópénzét, cigarettákat, italt tulajdonítottak el mintegy 130 ezer forint értékben - közölte a detektív.