Egymillió a Meredek utcai rablás nyomravezetőjének

2004.12.23. 16:33

A három, egyelőre ismeretlen férfi a múlt kedden csöngetett be egy idős házaspár XI. kerületi, Meredek utcai lakásába. Az ajtót nyitó háziakat a lakásba lökték, majd összeverték és megkötözték őket. Végül átkutatták a lakást, majd az ott talált pénzzel és ékszerekkel elmenekültek a helyszínről. Az idős házaspár férfi tagját sérülései miatt kórházba kellett szállítani.

Az ügyben a rendőrség rablás és súlyos testi sértés miatt indított nyomozást az egyelőre ismeretlen elkövetők ellen. A sértettek támadóikról annyit tudtak elmondani, hogy ketten maszkkal takarták el arcukat, harmadik társuk pedig baseball sapkát viselt. Egyikük körülbelül 170 centi magas, 20-25 év körüli, vékony alkatú, hosszúkás arcú, borostás férfi volt, aki fekete kötött sapkát viselt, s az egész ruházata sötét tónusú volt. Társa ugyancsak sötét ruhát viselt, arcát fekete kötött csuklyával takarta el, míg a harmadik elkövetőnek a sértett csak a hangját hallotta.

A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik információval rendelkeznek a támadókról, vagy a rablás pontos körülményeiről. A budapesti rendőrkapitány egyúttal egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezető számára.