Zsebtolvajokat fogtak Budapesten

MTI
2005.01.23. 10:37
A rendőrség szerint fekete nap volt a szombat budapesti zsebtolvajok számára, miután három személyt fogtak el egyetlen nap alatt zseblopás miatt a főváros XIII. kerületén.

Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján vasárnap megjelent közlemény szerint szombat este a helyszín közelében fogták el a nyomozók B. Attila 26 éves budapesti lakost, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a Róbert Károly körút és Lehel utca kereszteződésénél lévő aluljáróban kísérelte meg eltulajdonítani egy 65 éves asszony értékeit.

L. Zoltán 31 éves budapesti lakost tetten érték, amikor a Róbert Károly körút és Lehel út kereszteződésében lévő aluljáró lépcsőjén egy 28 éves nő táskájából kísérelte meg kivenni pénztárcáját.

Szombatra virradóan fogták el V. J. budapesti lakost, aki jelenleg ismeretlen női társával együtt a Jászai Mari téren, a villamospótló autóbuszon lopta el egy 20 éves baracskai nő mobiltelefonját.

Mindhárom személy ellen eljárást indított a rendőrség.